
A szomszéd nő
Az ember sokszor nem is gondol arra, hogy mennyi minden megtörténhet vele. Aztán amikor már megtörténtek a dolgok egyszerűen csak azon kezd el gondolkodni, hogy jéé, nem is hittem volna, hogy … és jön a szokásos duma.
Egyik nap, a parkban sétáltattam a kutyámat, mikor belebotlottam egy szépségbe. Ő, és a barátnője éppen kocogtak. Lesszi a kutyusom meglátott egy cicát, és annyira fel akarta falni, hogy elkezdte árkon-bokron üldözni. A cicus végül egy fa ágán kötött ki, Lesszi pedig rendíthetelenül ugatta. Mikor megláttam a kutyámat, két hölgy próbálta a fáról leszedni a cicát. Amikor odaértem a kutyóra parancsoltam, hogy hallgasson. Az egyik nő, aki felmászott a macska végedt a fára, sikeresen lehozta a megrémült cicust. Majd mérgesen rámszóltak, hogy máskor jobban vigyázzak a kutyámra. Másnap ismét találkoztam a két futó nővel. Megkérdeztem tőlük, hogy volna- e kedvük velem ebédelni, hogy kiengeszteljem őket az előző napi incidens végedt. Az egyiküknek volt pasija, ő rögtön nemet mondott. A másik egy kis unszolással igennel felelt. Így aztán elmentünk egy pizzériába. Ott beszélgettünk,s kiderült, hogy a szomszédságomban lakik. Onnéttól kezdve minden nap találkoztunk, együtt mentünk a parkba sétálni, mozibajártunk, közösen mentünk bevásárolni. Egyszóval igazán ment az élet. Egyik nap azzal rukkoltam neki elő, hogy költözzünk össze. Click to read more …
So far there's (just?) 0 comments on this post - join in and add one »